Küldetésünk

Célunk, hogy magas színvonalú támogatást adjunk a BEK-ben dolgozó kollégáknak, akik szeretnének hozzájárulni kiegyensúlyozottságukhoz, vagy megoldást keresnek a stresszterhelésből adódó problémáikra. Ennek megfelelően a weboldalon négy nagy „fejezettel” (kiégés, stresszkezelés, kommunikáció és életmód) foglalkozunk, melyet érdeklődése szerint olvashat a látogató. Minden fejezet egy áttekintő oldallal kezdődik, melyen keresztül eljuthat az Ön számára legfontosabb információkhoz. Ezen túl lehetősége van kapcsolatba lépni kollégáinkkal, továbbá tájékozódhat és jelentkezhet az induló szakmai programokra.

Kiégés

Ebben a fejezetben összegyűjtöttük a kiégés jelenségére jellemző hasznos tudnivalókat, a megelőzéshez szükséges javallatokat, technikákat és gyakorlatokat. Tesztünk kitöltésével felmérheti, hogy milyen mértékben érinti önt a kiégés jelensége. Az ismeretanyag végére érve nagyobb rálátása nyílhat az érzelmi kimerüléshez vezető személyes tényezőkre és megfogalmazhatja saját stratégiáját az ártó hatások kiiktatására!

Megnyitás »

Stresszkezelés

Ezen az oldalon megismerkedhet a stressz fogalmával, szerteágazó következményeivel. A fejezetben ismertetett gyakorlatok segítenek, hogy az életében előforduló stresszorokat azonosítani tudja és átgondolja a változtatás lehetőségeit. Tanulhat relaxációs gyakorlatokat és könnyen elsajátítható technikákat, továbbá bemutatjuk a stresszkezelés további praktikus szempontjait úgy, mint a hatékony időgazdálkodást, expresszív írást.

Megnyitás »

Kommunikáció

Ez a fejezet a személyes kommunikációs készségek fejlesztését szolgálja – olyan modelleket mutatunk be, melyek a klinikai környezetben a betegekkel folytatott munka során leghasznosabbak. Emellett megismerhet olyan technikákat is, melyek a személyes vagy munkatársi kapcsolatokban alkalmazhatóak nagy hatékonysággal.

Megnyitás »

Életmód

Az életmód fejezetben a testi és mentális kiegyensúlyozottsághoz elengedhetetlen életterületekkel foglalkozunk. Ezen az oldalon felmérheti, hogy a különböző területeken mennyire tudatosan alakítja az életét, illetőleg hol vannak azok a pontok, ahol képes a változtatásra. A fejezet egyik központi kérdése a változástervezés, ezért mutatunk olyan technikákat, melyekkel hatékonyan képes eljutni  céljaihoz.

Megnyitás »

Online tanácsadás

Miden honlapnak megvannak a korlátai, minden fontos információt nem tudunk itt leírni. Ugyanakkor munkatársaink azért és azon dolgoznak, hogy az itt ismertetett programban, az életmódváltásban, készségfejlesztésben, problémamegoldásban támogassák Önt. Ezért bármilyen kérdése adódik, vagy egy-egy témában szeretne jobban elmélyülni, írjon nekünk!

Megnyitás »

Programok

Ezen az aloldalon tájékozódhat állandó és időszakos programjainkról, legyen szó tréningről, relaxációs vagy meditációs kurzusról, esetleg egyéni fejlesztési lehetőségekről. Sőt, tájékozódáson túl, arra is lehetősége van, hogy online jelentkezzen a meghirdetett programra.

Megnyitás »

Csapatunk

Stoll Dániel Péter

Pszichoterapeuta,
Klinikai szakpszichológus

Bolczár Szabolcs

Klinikai szakpszichológus-jelölt
.

Dobrotka Katinka

Klinikai szakpszichológus-jelölt
.

Kása Dorottya Ada

Klinikai szakpszichológus-jelölt

Palásti Flóra

Klinikai szakpszichológus-jelölt

Andrássy Fanni

Klinikai szakpszichológus-jelölt

Etikai állásfoglalás

Az iranytu.bhc.hu honlapot az OGK Pszichológiai munkacsoportja hozta létre és üzemelteti azzal a céllal, hogy szakmai és mentálhigiénés támogatást nyújtson a Budai Egészségközpont dolgozóinak. A honlapon keletkező adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik fél részére nem adjuk ki, kivétellel azokban az esetekben, amikor a felhasználó adatainak kutatási célú felhasználására külön engedélyt nem ad.