Rizikó- és rosszhír közlés

doctor-delivering-bad-news-624x416

A betegtájékoztatás kihívásai

A betegtájékoztatás az orvosi hivatás kritikus része, mivel a páciens számára érthető módon kell átadni olyan információkat, melyek potenciálisan befolyásolják a kezelési kimenetet. A megfelelő tájékoztatás a törvényi kötelességen túl hozzájárulhat ahhoz, hogy a páciens reális elvárásokkal, kevesebb szorongással nézzen szembe a kezeléssel, annak következményeivel. Legyen szó rizikóról vagy rossz hír közléséről, bizonyos előkészületi és kommunikációs szempontok figyelembevételével gördülékenyebbé tehetjük a betegtájékoztatás folyamatát, növelve a beteg és kezelői komfortérzetét.

A rizikóközlés szempontjai

Rizikónak nevezünk minden olyan esetleges (beavatkozásból, életvitelből, vagy az állapot egyéb romlásából adódó) tényezőt, ami a páciens állapotát a jövőben potenciálisan negatív irányban befolyásolhatja. Ez az információ természetéből adódóan feszültséget kelt a páciensben. Habár a kezelők számára ez rutinkör, mégis a betegek nagyon eltérően reagálhatnak a hallott információkra, ijesztő eshetőségekre. A szorongás emelkedésével arányosan romolhat az hallott információk befogadásának és megértésének képessége, így előfordulhat, hogy a mondanivaló lényege annak ellenére sem ér el a pácienshez, hogy az orvos bizton hiszi, hogy eleget tett tájékoztatási kötelességének.

Személyre szabott tájékoztatás

Az egyéni különbségek miatt akkor érhetjük el a legnagyobb eredményességet, ha a betegtájékoztatást a páciens alkatához igazítjuk. Miről és milyen részletességgel kíván hallani a beteg? Megérti-e valóban az elhangzottakat, vagy csak bólogat? Hogy felmérjük a beteg képességeit, elengedhetetlen a reakciók alapos megfigyelése. A szorongáskeltő információkra eltérő módon reagálhatnak a betegek, melyek azonosítása és visszajelzése megkönnyíti a helyzet kontrollálását. Mindezen túl a rizikó közlésének előkészítése (beleértve a nyugodt környezetet és a kezelő mentális felkészülését is) elengedhetetlen ahhoz, hogy a megterhelő információ minél kevesebb torzuláson keresztül jusson el a pácienshez és hozzátartozójához.

Alábbi szempontok segítik a betegtájékoztatást:

    • Teljes körű tájékoztatás
      Az információk részletes átadása általánosságban nagyobb együttműködéssel, betegelégedettséggel és alacsonyabb szorongással jár együtt hosszú távon. Az persze kérdéses, hogy milyen részletességgel akar, tud hallani a kockázatokról a páciens. Ennek megítélésében a szorongásszint monitorozása segít.
    • Biztosítsunk időt és teret a páciensnek, hogy kérdéseit feltehesse, azokra válaszoljunk körültekintően.
      A megfelelő körülmények megteremtése segíti az információk befogadását. Célszerű minél több figyelmet potenciálisan terelő, zavaró tényezőt elkerülni.
    • A tájékoztatás alanya
      Korlátozottan cselekvőképes, fiatalkorú vagy pszichiátriai kezelés alatt álló páciens esetén is lényeges minél átfogóbb tájékoztatásra törekedni az egyén megértési képességeihez igazítva az információkat.  Továbbá ilyen esetben a gondviselő, közeli hozzátartozó tájékoztatása is szükséges.
    • Monitorozzuk a beteg szorongását
      Érdemes figyelemmel kísérni a beteg szorongásszintjét, ami az információfeldolgozás minőségét megzavarhatja. Figyeljen a változásokra: a beteg elcsendesül vagy éppen szokatlanul beszédessé válik kezével matat, izmai feszessé válnak, vállait felhúzza, homlokát ráncolja. Vagy látszólag ellentétes reakciókra, túlzó elernyedésre, ködös vagy távolba révedő tekintetre, vegetatív reakciókra, mint izzadás, arcpír, szájszárazság (vagy nagyokat nyel a beteg). Ilyenkor érdemes visszajelezni számára az észlelt feszültségnövekedést – látom, hogy feszült lett, az arca kipirosodott, a kezével matat. Hogy érzi magát?
    • Tárjuk fel a beteg információigényét
      Alapvetően két információigényű beteg van: aki minél tömörebben és kevés részletességgel kívánja a tájékoztatást hallani, és aki részletekbe menő információkat igényel, mert így erősödik a kontroll élménye. Értelemszerűen ha az igényektől eltérő módon reagálunk, akkor jelentős feszültségnövekedéssel számolhatunk a betegnél. Érdemes ezért megkérdezni a pácienst, hogy milyen részletességgel kíván a tájékoztatással élni.
    • Szorongó beteg esetén hozzátartozó bevonása segít
      Amennyiben a páciensnél számolni lehet a magasabb szorongással, úgy érdemes hozzátartozó jelenlétében folytatni a betegtájékoztatást, így biztosítva az információátadást.
    • Kérjünk visszacsatolást
      A páciens karakterének és szorongásszintjének megfelelően torzítja az elhangzott információkat. A leghatékonyabb módja, hogy meggyőződjünk arról, a páciens befogadta, érti és megjegyezte az elhangzottakat, ha a végén megkérjük, hogy röviden foglalja össze, amit elmondtunk neki. Így azt is ellenőrizhetjük, hogy milyen hangsúllyal rögzítette a tájékoztatás egyes részleteit. -,,Azért hogy megbizonyosodunk arról, hogy minden fontos információ elhangzott, kérem, hogy tömören foglalja össze, amit mondtam Önnek!”
    • Események helyett érzékletek
      A betegtájékoztatás folyamán elhangzó információknak két típusa a procedurális és szenzoros adat. Előbbi arra vonatkozik, hogy mi fog a pácienssel történni, utóbbi pedig arra, hogy milyen érzéseket, élményeket fog tapasztalni. Számos evidencia abba az irányba mutat, hogy az érzékleti információk sokkal fontosabbak a betegek számára, mert csökkentik a beavatkozás során megjelenő helyzeti szorongást.

A rossz hír közlésének hatlépéses módszere:

Rossz hírnek tekintünk minden olyan információt, mely a páciens vagy hozzátartozói jövőképét negatívan befolyásolja. Ez alapvetően abban különbözik a rizikó közlésétől, hogy itt már egy fennálló állapotot és az így szóba jövő lehetőségeket kell ismertetnünk a pácienssel, nem csak valami esetleges megjelenését. Lehet szó diagnózisról, a kapott kezelés szövődményeiről, egy állapot definitívvé nyilvánításáról a beteg átfogó tájékoztatása elengedhetetlen – és a leginkább megterhelő – része az orvosi gyakorlatnak. Minden beteg másképp birkózik meg a hallottakkal, és habár a betegek többsége teljes körű tájékoztatást igényel, egy jelenős hányaduk nem akar minden részletről tudni. Ezáltal a kezelő feladatává válik, hogy a negatív információkat a beteg igényeihez igazítva adja át.

A rossz hír közléséhez tartozó kommunikációs készségek fejlesztése bizonyítottan fokozott betegelégedettséghez, és a páciensek nagyobb fizikai komfortérzetéhez vezet. Ennek az alapvető területeit, mint a körülmények megteremtése, hozzájárulás kérése, információátadás szempontjai stb., alábbiakban részletezzük.

Mielőtt a beteggel találkoznánk feladatunk a beszélgetéshez szükséges körülmények kialakítása. Körülmények alatt érthetjük a fizikai környezetet, a beteg aktuális állapotát, valamint a kezelő mentális helyzetét.

    • Fizikai körülmények tekintetében szükséges a négyszemközti, zavartalan bizalmi helyzet kialakítása. Ilyenkor segíthet, ha kikapcsoljuk a telefonunkat, és megkérjük a kollégákat, hogy véletlenül se zavarják meg a beszélgetést.
    • A beteg állapota tekintetében olyan napszakot célszerű választani, amikor a páciens aktív és lesz ideje, módja a hallott információ feldolgozására. Krónikus betegség esetén kerüljük az éjszakai hírközlést, mert ilyenkor a beteg egyedül marad a szorongásaival.
    • Térképezzük fel előre a beteg igényeit. Tájékoztathatjuk, hogy beszélni fogunk vele az állapotáról és a kezelésének lehetőségeiről, mellyel kapcsolatban eldöntheti, hogy szeretné-e hozzátartozó jelenlétét.
    • A kezelőnek is érdemes előkészülnie a beszélgetésre. Ennek első lépése a beteg anyagának alapos áttanulmányozása és a várható kérdésekre való felkészülés. Mindenképp szükséges alapvető szintű prognosztikus információkról és kezelési lehetőségekről tájékoztatni a beteget.
    • Az érzelmi előkészületben segíti a kezelőt, ha előre (akár csak fejben) elgyakoroljuk a mondandónkat.

A páciens saját állapotáról alkotott elképzeléseinek, tudásának, aktuális mentális állapotának, szorongási szintjének felmérése fontos a beszélgetés alakításához. Mindenek előtt érdeklődjünk a betegnél hogyléte felől, kérdezzük, hogyan érez állapotával kapcsolatban.

Kérdezze meg a pácienstől, hogy milyen mélységben szeretne hallani az eredményekről. Minden ember máshogy dolgozza fel a körülötte és benne zajló eseményeket, ezért az orvosi tájékoztatás során is más mennyiségű és minőségű információra van szüksége, különben feszültsége fokozódhat.

    • Kérdezzük meg, hogy a páciens miről és mennyit szeretne hallani és jelenleg milyen információk birtokában van az állapotával kapcsolatban.
    • Fontos feltárni, hogy szeretné-e ha valaki (hozzátartozó vagy ismerős) jelen lenne a beszélgetés közben. Érdemes a jelenlévők szerepét is tisztázni, hogy kérdezhessenek-e, beleszólhassanak-e a beszélgetésbe?

Feszítsük elő a beszélgetést a következő rövid megjegyzéssel: ,,Nagyon sajnálom, de rossz híreim vannak az Ön számára.” A páciensnek érthető módon (orvosi szakkifejezések mellőzésével), igényeiknek megfelelően számoljunk be az állapotról, majd hagyjunk helyet a kérdéseknek, és igyekezzünk választ adni mindre.

A páciens érzéseinek és reakcióinak (szomorúság, szorongás, sokk stb.) megfigyelése hozzásegíthet bennünket annak jobb megértéséhez, hogy mi is játszódik le benne a hír hallatán. Meg is kérhetjük, hogy nevezze meg, mit érez: nyitott kérdések használatával juthatunk a legtöbb információhoz.
“Milyen most ezt hallani?”

Az érzelem oka legtöbbször maga a rossz hír, de amennyiben ebben nem vagyunk biztosak, kérdezzük meg újra. Miután megadtuk az időt, a lehetőséget a páciensnek az érzelmei kifejezésére, juttassuk tudomására, hogy ezekkel törődünk, megértjük, amin most keresztül megy!
“Látom, hogy rosszul érinti, de megteszünk minden tőlünk telhetőt.”

A beszélgetés végén hasznos összefoglalnunk  az elhangzottakat, és ellenőriznünk- akár ismételten, kérdések feltételére biztatva-, hogy megértette-e, amit mondani szerettünk volna. A hallottak összegzése, a továbbiak közös megtervezése és a várható érzelmi reakciókra való figyelemfelhívás segítheti a pácienst a helyzettel való megküzdés során.

Hírközlés_2.0

A rossz hír közlése a szakember számára is megterhelő. Bár a hatlépéses technika használatával hozzásegítjük a pácienst a helyzet lehető legjobb megéléséhez, legalább ennyire fontos érzelmi tudatosságunk fejlesztése. Tudjuk, hogy az érzelmi stresszt jelentő munkahelyi élmények halmozódása kiégéshez vezethet, fontos ezért, hogy saját érzelmi megterhelődésünket ismerjük fel, kezeljük, és rendszeresen dolgozzunk vele.

    • Ha tudja, hogy rossz hírt kell közölnie, készüljön fel rá, már a konzultációt megelőzően beszélje át az esetet egy kollégájával!
    • Arra a napra, ha teheti, ne tegyen más, érzelmileg megterhelő feladatot! A pszichológiai terhek halmozódása rontja a megküzdés hatékonyságát.
    • Beszélje, írja ki magából az érzéseit, élményeit! Nem csak az előkészítésnél, de a pácienssel folytatott beszélgetést követően is fontos szerepe lehet egy megértő személynek.
    • Amennyiben rendszeresen része a munkájának a rossz hír közlése, járjon szupervízióra, Bálint csoportra!
    • Ha érzelmileg túlterhelődött, kérjen szakmai segítséget! Tájékozódjon a pszichoterápiás lehetőségekről!
    • A hosszú távú negatív hatások kiküszöbölése érdekében használjon stressz-kezelő technikákat, és ha szükséges, változtasson életmódján!