Az önkifejezés különféle formáinak bizonyítottan terápiás hatása van. Ezen tapasztalati tudásra alapozva fejlődött ki számos művészetterápiás technika. Az önkifejezésnek számos formája lehet, lényege, hogy a mindennapi stresszorokhoz társuló érzelmi feszültségeket áttételes úton kifejezzük, ezáltal megkönnyebbüljünk azoktól.
Minden alkotó tevékenység kulcsa a szimbólumokban rejlik: ilyen esetekben a verbalitást kikerülve fejezhetjük ki mélyebb érzéseinket, aktuális hangulatunkat, állapotunkat, csökkenthetjük feszültségünket.
Tekintve, hogy célunk a stressz csökkentése, a kikapcsolódás és az önkifejezés, elsődleges szempont, hogy ne további terheket pakoljunk a nyakunkba: az alkotómunkához nem szükséges különösebb tehetség vagy technikai tudás. Fontos, hogy bármilyen tevékenységbe is fogjuk, kíséreljük meg a kritikus, ítélkező énünket elcsendesíteni: nem Picasso vagy Bob Dylan szintjére kell emelnünk az alkotást, éppen csak felhasználni azt aktuális célunk elérésében, ezért próbáljunk elvárások és teljesítményfeszültség nélkül belefogni az önkifejezésbe. Minden ember életében volt olyan szakasz, amikor önfeledten, belemerülve rajzolt, énekelt vagy bábozott, hiszen ezek a tevékenységi formák a gyermekkor velejárói. Célunk, hogy visszanyerjük ezt az önfeledt belefeledkezést.
Az alábbiakban sorra vesszük a legelterjedtebb önkifejezési módokat, melyekhez ismertetünk egy-egy módszertani megfontolást.
Az élővilágban kevés olyan fajjal találkozhatunk, akinek megadatott a zene élvezetének képessége. Az ember egy ezek közül. Már történelmünk hajnalán elkezdtünk hangszereket gyártani, melyeket aztán az idők során tökéletesítettünk. Míg ezen hangszereken való játszás megtanulása többnyire időt és energiát igényel, úgy vannak olyan zenei eszközök, melyek mindnyájunknak már egészen kicsi korától rendelkezésre állnak: ezek a ritmus és dallam. A gyermekek sokszor korábban kezdenek el dallamokat létrehozni, mint szavakat formálni és ritmusokat ütni kezükkel, vagy különféle hangokat kiadó eszközökkel, melyeket közvetlen környezetükben találnak. Mivel archaikus tevékenységekről beszélünk, közösségi vonatkozásai sem hanyagolhatók el: az együtt zenélés, együtt éneklés különleges kapcsolódási élményét máshogy aligha érhetjük el. A zenén keresztül átélt érzelmek azok természetéből adódóan nélkülözik a mentális kontrollt, azaz sokkal intenzívebbek lehetnek, valódi formájukban tapasztalhatjuk meg őket.
Terápiás alkalmazásban a beszéd előtti időszak felidézésére, az akkor esetlegesen átélt traumák átélésére ösztönöz, így olyan korai nehézségek válnak feldolgozhatóvá, melyek egyébként lehetséges, hogy a feledés homályába merülnének.
1. gyakorlat – csukott szemes rajz
Első gyakorlat kiváló lehetőséget teremt arra, hogy a fejünkben ágáló belső kritikus hangot elcsendesítsük. Vegyünk egy üres papírt és egy ceruzát, majd a szemünket becsukva kezdjünk el vonalakat rajzolni a papírra. Most nincs más dolgunk, csak folytassuk ezt legalább 10 percig, majd amikor végeztünk, akkor nyissuk ki a szemünket és vizsgáljuk meg az alkotást. Következő lépésben arra is lehetősége van, hogy megkíséreljen lerajzolni valamilyen formát. Próbálja meg a gondolatait elengedni, és engedje, hogy az érzései vezessék a kezét.
A rajzolás után felteheti magának a kérdést:
-
-
-
-
-
- mi jut elsőre eszembe a rajzról?
- milyen érzés fejeződik ki benne?
- mire gondoltam miközben készítettem?
- mit jelentése van mostani élethelyzetemmel kapcsolatban?
-
-
-
-
Tipp: ismételje meg a gyakorlatot különböző napszakokban és hangulati állapotokban és figyelje meg a különbségeket, ahogy belső állapotai kifejeződnek!
2. gyakorlat – hangulatköd
A következő gyakorlathoz színes ceruzákra vagy festékre lesz szüksége. Vegyen maga elé egy üres papírt, majd kezdetben csukja le a szemét, és próbálja megérezni, hogy „hogy is van most az életében?”, „hogy érzi magát?”. Időzzön el a belső érzeteken, majd miután kinyitotta a szemét, válasszon ki legalább három színt és kezdjen el megalkotni egy hangulatködöt. Fontos, hogy az érzéseire hagyatkozzon, csak engedje a kezének, hogy szinte magától járjon.
Az alkotás után felteheti magának a következő kérdéseket:
-
-
-
-
- mit fejez ki a hangulatköd?
- mennyire intenzív vagy meghatározó az alkotásban kifejeződő érzés?
- milyen helyzetekben szokta így érezni magát?
- ismerős-e életének más területeiről?
- mire van szüksége, hogy az érzés változni tudjon?
-
-
-
3. gyakorlat – rajzolás a tudatos jelenlét állapotában
Ehhez a gyakorlathoz válassza ki, hogy milyen eszközöket használ. Lehet, hogy ceruzával rajzolna, zsírkrétával vagy filccel, esetleg festékkel dolgozna szívesen. Kezdetben csukja be a szemét, és kezdjen el a hangokra, zajokra figyelni, melyek körül veszik. Koncentráljon csak a hangokra, és figyelje meg azokat minél részletesebben, úgy hogy a felmerülő gondolatai csak engedje tovasodródni. Néhány perc múltán nyissa ki a szemét és vesse papírra azt, amit megtapasztalt. Lehet, hogy csak színeket használ, vagy vonalakat, geometriai formákat rajzol, esetleg valamilyen figurát formáz meg. A lényeg, hogy szabadon fejezze ki az érzéseit és gondolatait.
Bizonyára sokan vagyunk, akik tinédzser korunkban titkos napló vezetésébe fogtunk. Oda jegyeztünk föl legmélyebb éréseinket, gondolatainkat, céljainkat, taglaltuk problémáinkat és megoldásokat kerestünk azokra. Azzal, hogy papírra vetjük a bennünk kavargó érzéseket és gondolatokat, “kívülre helyezhetjük őket”: megfogalmazzuk, kiírjuk magunkból, utána visszaolvashatjuk, rendszerezhetjük. Ezáltal érzelmi távolságot vehetünk föl az adott problémával kapcsolatban, vagy éppen könnyebben strukturálhatjuk céljainkat és az odáig vezető utat, vissza- visszatekintve azokra.
Létezik az írásnak egy speciális, az írói vénát fejlesztő formája, mely az expresszív írás névre hallgat. Erről itt olvashat bővebben.
