A betegtájékoztatás kihívásai
A betegtájékoztatás az orvosi hivatás kritikus része, mivel a páciens számára érthető módon kell átadni olyan információkat, melyek potenciálisan befolyásolják a kezelési kimenetet. A megfelelő tájékoztatás a törvényi kötelességen túl hozzájárulhat ahhoz, hogy a páciens reális elvárásokkal, kevesebb szorongással nézzen szembe a kezeléssel, annak következményeivel. Legyen szó rizikóról vagy rossz hír közléséről, bizonyos előkészületi és kommunikációs szempontok figyelembevételével gördülékenyebbé tehetjük a betegtájékoztatás folyamatát, növelve a beteg és kezelői komfortérzetét.
A rossz hír közlésének hatlépéses módszere:
Rossz hírnek tekintünk minden olyan információt, mely a páciens vagy hozzátartozói jövőképét negatívan befolyásolja. Ez alapvetően abban különbözik a rizikó közlésétől, hogy itt már egy fennálló állapotot és az így szóba jövő lehetőségeket kell ismertetnünk a pácienssel, nem csak valami esetleges megjelenését. Lehet szó diagnózisról, a kapott kezelés szövődményeiről, egy állapot definitívvé nyilvánításáról a beteg átfogó tájékoztatása elengedhetetlen – és a leginkább megterhelő – része az orvosi gyakorlatnak. Minden beteg másképp birkózik meg a hallottakkal, és habár a betegek többsége teljes körű tájékoztatást igényel, egy jelenős hányaduk nem akar minden részletről tudni. Ezáltal a kezelő feladatává válik, hogy a negatív információkat a beteg igényeihez igazítva adja át.
A rossz hír közléséhez tartozó kommunikációs készségek fejlesztése bizonyítottan fokozott betegelégedettséghez, és a páciensek nagyobb fizikai komfortérzetéhez vezet. Ennek az alapvető területeit, mint a körülmények megteremtése, hozzájárulás kérése, információátadás szempontjai stb., alábbiakban részletezzük.
Mielőtt a beteggel találkoznánk feladatunk a beszélgetéshez szükséges körülmények kialakítása. Körülmények alatt érthetjük a fizikai környezetet, a beteg aktuális állapotát, valamint a kezelő mentális helyzetét.
-
- Fizikai körülmények tekintetében szükséges a négyszemközti, zavartalan bizalmi helyzet kialakítása. Ilyenkor segíthet, ha kikapcsoljuk a telefonunkat, és megkérjük a kollégákat, hogy véletlenül se zavarják meg a beszélgetést.
- A beteg állapota tekintetében olyan napszakot célszerű választani, amikor a páciens aktív és lesz ideje, módja a hallott információ feldolgozására. Krónikus betegség esetén kerüljük az éjszakai hírközlést, mert ilyenkor a beteg egyedül marad a szorongásaival.
- Térképezzük fel előre a beteg igényeit. Tájékoztathatjuk, hogy beszélni fogunk vele az állapotáról és a kezelésének lehetőségeiről, mellyel kapcsolatban eldöntheti, hogy szeretné-e hozzátartozó jelenlétét.
- A kezelőnek is érdemes előkészülnie a beszélgetésre. Ennek első lépése a beteg anyagának alapos áttanulmányozása és a várható kérdésekre való felkészülés. Mindenképp szükséges alapvető szintű prognosztikus információkról és kezelési lehetőségekről tájékoztatni a beteget.
- Az érzelmi előkészületben segíti a kezelőt, ha előre (akár csak fejben) elgyakoroljuk a mondandónkat.
A páciens saját állapotáról alkotott elképzeléseinek, tudásának, aktuális mentális állapotának, szorongási szintjének felmérése fontos a beszélgetés alakításához. Mindenek előtt érdeklődjünk a betegnél hogyléte felől, kérdezzük, hogyan érez állapotával kapcsolatban.
Kérdezze meg a pácienstől, hogy milyen mélységben szeretne hallani az eredményekről. Minden ember máshogy dolgozza fel a körülötte és benne zajló eseményeket, ezért az orvosi tájékoztatás során is más mennyiségű és minőségű információra van szüksége, különben feszültsége fokozódhat.
-
- Kérdezzük meg, hogy a páciens miről és mennyit szeretne hallani és jelenleg milyen információk birtokában van az állapotával kapcsolatban.
- Fontos feltárni, hogy szeretné-e ha valaki (hozzátartozó vagy ismerős) jelen lenne a beszélgetés közben. Érdemes a jelenlévők szerepét is tisztázni, hogy kérdezhessenek-e, beleszólhassanak-e a beszélgetésbe?
Feszítsük elő a beszélgetést a következő rövid megjegyzéssel: ,,Nagyon sajnálom, de rossz híreim vannak az Ön számára.” A páciensnek érthető módon (orvosi szakkifejezések mellőzésével), igényeiknek megfelelően számoljunk be az állapotról, majd hagyjunk helyet a kérdéseknek, és igyekezzünk választ adni mindre.
A páciens érzéseinek és reakcióinak (szomorúság, szorongás, sokk stb.) megfigyelése hozzásegíthet bennünket annak jobb megértéséhez, hogy mi is játszódik le benne a hír hallatán. Meg is kérhetjük, hogy nevezze meg, mit érez: nyitott kérdések használatával juthatunk a legtöbb információhoz.
“Milyen most ezt hallani?”
Az érzelem oka legtöbbször maga a rossz hír, de amennyiben ebben nem vagyunk biztosak, kérdezzük meg újra. Miután megadtuk az időt, a lehetőséget a páciensnek az érzelmei kifejezésére, juttassuk tudomására, hogy ezekkel törődünk, megértjük, amin most keresztül megy!
“Látom, hogy rosszul érinti, de megteszünk minden tőlünk telhetőt.”
A beszélgetés végén hasznos összefoglalnunk az elhangzottakat, és ellenőriznünk- akár ismételten, kérdések feltételére biztatva-, hogy megértette-e, amit mondani szerettünk volna. A hallottak összegzése, a továbbiak közös megtervezése és a várható érzelmi reakciókra való figyelemfelhívás segítheti a pácienst a helyzettel való megküzdés során.
