Segítő szindróma

A segítő kapcsolatnak két formáját különböztethetjük meg. Az első, az érett segítői kapcsolat, ahol a segítő számára munkája örömöt okoz, kreatív-, önjutalmazó tevékenység. A második formában a személy saját bizonytalan önértékelésének stabilizálása végett mások megsegítésével túlhajszolja magát. Ezt az utóbbit nevezzük segítő szindrómának vagy más néven helfer-szindrómának.

Miből lehet felismerni?

Segítő szerepbe való merev beleragadás: akkor is próbál segíteni, amikor a másik félnek valójában már nincs rá szüksége, vagy ha az túlmutat a munkaköri feladatain. Önmaga segítését túlértékeli, úgy érzi, ha nem segítene, a másik nem lenne képes megfelelően cselekedni. A másik életét, épségét, jóllétét a saját felelősségének tekinti.
Túlterhelődés: mivel próbálja a maximumot nyújtani, ezért gyakran olyan feladatokat, terheket is magára vállal, ami túlmutat erőforrásain. Ha ez a tulajdonsága dominál, akkor egy nagyon jól teljesítő munkatárs, akire mindig lehet számítani.
Fokozott elismerés igény: szomjazza a dicséretet és a pozitív visszajelzést, és ezért mindent meg is tesz.
Saját esendőségének elutasítása: mindent megtesz, hogy saját hiányosságait elrejtse a környezete előtt.
Kritikával szembeni túlérzékenység: a kritikára érzékenyen reagál, könnyen megsértődik, vagy a szívére veszi. A munkájával kapcsolatos visszajelzést hajlamos saját személye elleni támadásnak érzékelni.
A segítség elutasítása: személyes kapcsolataiban önmaga függőségét, gyengeségét, segítségre szorulását elutasítja, ezért nehéz segítséget kérnie és kapnia. Az számára a komfortos helyzet, amikor önmagát erősnek éli meg.
Passzív, alárendelődő kommunikációs stílus: saját szükségleteit és érzéseit elfogadhatatlannak érzi, ezért háttérbe szorítja, azokat nyíltan nem kommunikálja.
Indirekt agresszió: ellenérzéseit és indulatait nem nyíltan fejezi ki, csak érzékeltet, vagy számára sem tudatos módon alakítja úgy a helyzetet, hogy azzal végül is másokat is megterhel.
Elégedetlenség, cinizmus: a saját elnyomott szükségletekből származó frusztráció és indulat elégedetlenség, másokkal szembeni szemrehányás formájában tör felszínre, de sokszor túlzó, vagy inadekvát módon.
Munkatársakkal és más segítőkkel szembeni állandó rivalizálás: fontos számára, hogy ő mutatkozzék a legjobb segítőnek, hiszen ezzel tudja stabilizálni bizonytalan önbecsülését. Mások sikerét hajlamos saját kudarcának megélni.

Kik vannak kitéve leginkább a segítő szindróma veszélyének?

A segítő szindróma veszélyének minden olyan szakmában dolgozó ki van téve, aki segítő foglalkozású. Azokat a szakmákat nevezzük segítő foglalkozásnak, ahol a munkavállaló fokozott mértékű érzelmi kapcsolatban áll az emberekkel. Ilyen például a pedagógus, a lelkész, a orvos, az ápoló, a gyógytornász, a jogász, és a szociális gondozó. Szakmájukból kifolyólag ezért ezeknél a foglalkozásoknál különösen fontos, hogy pszichológiai ismeretekre és készségekre tegyenek szert, amely segítségével mindennapi munkájukban jobban képesek eligazodni az érzelmek és az emberi kapcsolatok terén. A segítő szakmából adódó megterhelődést számos tényező provokálhatja. Ennek szervezeti/környezeti és személyes okai is lehetnek.

A segítő szakmában való túlterhelődést egy természetes folyamatnak tekintjük, mely tüneteit időről- időre minden segítő foglalkozású szakember megtapasztalhatja önmagán. A szindróma kialakulására szerencsére nem kerül minden esetben sor és ha felismerjük, lépéseket is tehetünk annak megelőzésre. Általában a segítő foglalkozású szakemberek észreveszik, hogy változtatniuk kell és törekednek túlterhelődésük csökkentésére. Minden esetben fontos, hogy foglalkozzunk ezzel a kérdéssel, felismerjük és átgondoljuk tapasztalunk-e magunkon a segítő szindrómára jellemző tüneteket.