Folytonos változás és alkalmazkodás
Problémamentes élet nincsen, hiszen az élet folyamán számos új kihívást jelentő helyzettel szembesülünk. Változnak életkörülményeink, kapcsolataink és mi magunk is formálódunk. A folytonos változás, a kisebb-nagyobb életszakasz-váltások újra és újra alkalmazkodásra kényszerítenek minket. Ilyenkor észleljük, hogy a korábbi szokásaink, megoldási módjaink kevésbé működnek, újakat pedig még nem volt módunk elsajátítani.
Ez az állapot óhatatlanul feszültséget, olykor krízist szül, ami nehézségeivel együtt a fejlődésre is lehetőséget teremt. Az új helyzet alkalmazkodásra kényszerít, vagyis arra, hogy kipróbáljunk és elsajátítsunk valami olyan készséget, képességet, melyre idáig még nem volt szükségünk.
Az élet kihívásaihoz történő alkalmazkodás folyamán jelentkező mentális és fizikai reakciók összességét nevezzük stressznek, ami a mindennapok elkerülhetetlen, sőt szükséges velejárója. Ennélfogva a stresszmentes élet ígérete illúzió, hiszen lehetetlen kiiktatnunk ezt az evolúciós eredetű biológiai reakciót. A stressz ugyanis a megküzdést igénylő helyzetekben energetizál és cselekvésre késztet, más szavakkal teljesítményfokozó hatással bír, azaz segíti a sikeres alkalmazkodásunkat. Ugyanakkor az elhúzódó folyamatos stresszterhelés mentális és fizikai kimerüléshez vezet, melynek ártalmas következményei lelki és testi zavarok formájában is megnyilvánulhatnak.
A stressznek három alapvető forrása lehet:
- A külső tényezők között tartjuk számon a folyton változó fizikai környezetet, – ide tartozik például az időjárás változása vagy a közlekedés, – és a szociális környezetet, – mely érinti a munkahelyi és magánéleti feladatokat, kötelességeket, kihívásokat és életnehézségeket.
- Stresszt eredményez továbbá belső tényezők, mint a fizikai állapotunk változása, pl. egy serdülőnek a testi fejlődés, a kor előrehaladtával a fizikai képességek változása, a menopauza, a mozgáshiány vagy éppen a kialvatlanság is jelentős hatást gyakorol a fizikai komfort érzetére. És különösen igaz ez a krónikus betegségekre, melyek önmagukban is jelentős stressz-provokáló hatással bírnak.
- Talán a legfontosabb stresszforrás a „fejünkben” található. Ide azoknak az érzelmi vagy gondolkozási folyamatoknak az összességét értjük, ami „bekapcsolja” a szervezet stressz-válaszát. Az, hogy milyen a ránk jellemző érzelmi és gondolkodásbeli viszonyulás a különböző stresszhelyzetekben, azt meghatározzák a korábbi tapasztalataink, kapcsolataink, hogy milyen környezetben nevelkedünk, vagyis mindazok a minták, melyeket gyermekkorban teszünk belsővé.
Stressz az, amit stressznek gondolunk!
Mindenki másképp reagál a stresszkeltő környezeti ingerekre. Van akinek egy vizsgahelyzet enyhe izgalommal jár, másokat lever a hideg veríték és gyakorta szaladnak a mosdóba. Általánosságban azt gondoljuk, hogy a modern ember életében kevesebb az univerzális stresszor, mint amilyen egy kardfogú tigris volt őseinknél. Ugyanakkor modern életünk számtalanszor összetettebbé vált a természeti életvitelhez képest, mely bonyolult életmód arra késztet minket, hogy folyamatosan kiértékeljük környezetünk történéseit. A legtöbb stresszreakció ebben a folyamatban születik meg: (1) ér minket egy inger, amit feladatként, kihívásként érzékelünk; (2) ezt összevetjük a képességeinkkel és társítunk hozzá egy (3) következményt. Amennyiben ezt a folyamat negatív irányt vesz, pl. alábecsüljük a képességeinket, vagy túlbecsüljük a negatív következményt, akkor a stresszreakció is jelentős mértékben fokozódik.
Mindennapi kompromisszumok
A leggyakoribb probléma, ami egyensúlyvesztéshez vezet, ha nem veszünk tudomást a terhelést jelentő helyzetekről, így az életünkben egyre több kényszerű kompromisszum alakul ki, melyek stresszprovokáló hatásain keresztül túlterhelődik a mentális és/vagy szomatikus apparátus. Ilyenkor jelennek meg a testi vagy lelki zavar első tünetei, melyek pl. az örömtelenség, ingerültség, alvásprobléma vagy kapcsolati konfliktusok. A probléma fennmaradásához és elmélyüléséhez vezet, hogy az emberek legtöbbször a gyors tünetenyhülésre összpontosító gyógymódokat részesítik előnyben, és gyakran öngyógyítási kísérletekkel tovább rontanak állapotukon (pl. alvásnehézségre, szorongásra vagy hangulati problémára alkoholfogyasztás). Ennek egyik eredője, hogy kultúránk a gyorsan ható szereket propagálja („csodapirula”), így, ha rendszeresen fáj a fejünk, akkor nem a túlterhelődés okait keressük, hanem bevásárolunk a leggyorsabban ható fájdalomcsillapítókból. A tüneti kezelés ideig-óráig megadja a megoldás illúzióját, azonban a túlterhelődés hátterében álló okok gyakorta kezeletlenül maradnak.
